Kezdolap > Aranyhírek > Megszegi a szabályokat az arany!

Megszegi a szabályokat az arany!

aranyszabály Korábban a befektetők azt figyelhették meg, hogy az arany ára emelkedik, mikor a dollár gyengül. Azonban a jelenlegi dollárerősödéssel egy időben emelkedik az arany árfolyama is, ami a korábban felállított szabályszerűségnek ellentmond. Körülbelül már egy éve a derivatív piacok spekulánsai mozgatják együtt az euró és az arany árfolyamát a dollárral szemben.
Most, hogy az euró aggasztó jeleket ad, a tőke "menekül" az európai fizetőeszközből. Nem csak az euró járt így, hanem az összes többi fizetőeszköz is, mely veszélybe került az elmúlt időszakban, vizsgáljuk csak a jent vagy a fontot. Ennek köszönhetően a tőke inkább az amerikai dollárt választja jelen körülmények között. Többek között annak világgazdaságban betöltött szerepe és jelenlegi árfolyam gyarapodása miatt.
Vigyázat! A dollár erősödése továbbra is gyenge alapokon áll. Erre figyelmeztet bennünket az euró szerkezeti gyengesége, ami a fizetőeszközt illeti. Ugyanis egy stabil globális pénzügyi rendszer együttműködő nemzeteket követel meg. Ez mindaddig nem történik meg, míg a különböző országok különböző gazdaságai egymástól teljesen eltérő érdekei vezérelnek világszerte. Az EU kísérlete a kezdetektől szenvedésre volt ítélve, mikor megkísérelte bevonni a számos politikailag, gazdaságilag és kulturálisan eltérő különálló államot egy közös együttműködésbe, hiszen mint látjuk egy gazdasági vihar megingatta a rendszert.
Azt látjuk most, hogy az arany ára emelkedik, míg a dollár stabilan tartja magát, azaz nem gyengül. Itt kezd elválni a dollártól az arany árfolyama, bár még hosszú út áll előtte ezen a téren, hiszen a legnagyobb vagyonkezelőknek és vállalatoknak kell csatlakozniuk a folyamathoz. Nemzeti érdekké vált az arany birtoklása. Míg az egyik féltekén a központi bankok éppen abbahagyták az aranykészletek apasztását, addig a világ másik felén a felhalmozást kezdték meg. Szépen csendben mindenhol gyarapodnak az aranytartalékok.
Az arany az egyetlen eszköz, ami független a nemzeti érdekektől, nemzetközileg elismert értékmérő, és mindez napról-napra egyre világosabban megmutatkozik. Nem csupán a múltbéli infláció által gerjesztett magasabb aranyár tényét, hanem a további hitelvesztés és a jelenlegi infláción kívüli kockázati tényezőket is bele kell kalkulálni az árba.
Máris túlontúl sok érv áll amellett, miért függetlenedik az arany árának alakulása a dollártól és az eurótól.



2010 február 16.
Weboldal készítés - ConLine