SolarGold Capital

Először látható Magyarországon a "kassai aranykincs"?

2011. március 7., hétfő
Először látható Magyarországon a
Először látható Magyarországon a 20. század egyik legszenzációsabb régészeti lelete, a kassai aranykincs. Erdély és a királyi Magyarország emlékeit, Európa egyetemes értékeit, a szlováksággal közös magyar történelmi örökség páratlan értékű darabjait a nagyközönség a legújabb időszaki kiállításán tekintheti meg.






A 2920 aranypénzből, három emlékéremből és egy 214 cm hosszú reneszánsz aranyláncból álló kincset rejtő rézdobozt 1935. augusztus 24-én találták Kassán, a Fő utcában álló Pénzügyigazgatóság épületének rekonstrukciója során. A leletet haladéktalanul elküldték a Pénzügyminisztériumnak, ahonnan először a pozsonyi Központi Kincstárba, majd a Szlovák Helytörténeti Múzeumba (a jelenlegi Szlovák Nemzeti Múzeum) került, ahol a darabokat immár szakértők tisztították meg.


Az értéktárgyakat valamikor a 17. század végének zavaros időszakában, a Thököly-felkelés idején rejtették el a Szepesi Kamara épületének falában. A saját korában is hatalmas értéket képviselő kincs eredeti tulajdonosa és elrejtője valószínűleg a Habsburg pénzügyigazgatás egyik magas rangú tisztviselője lehetett, az elnök vagy esetleg az egyik tanácsos. Több olyan személyt is ismerünk név szerint, akik kapcsolatba hozhatók a kinccsel.    
     
                                           kassai aranyérmék


A leletben lévő pénzek mind a korabeli Magyarországon általánosan elterjedt fizetőeszközök voltak. A kincs 84%-át magyar, erdélyi és németalföldi pénzek teszik ki, de megtalálhatók köztük cseh, sziléziai, lengyel, német, dán, svéd, itáliai, osztrák, salzburgi, spanyol veretek, továbbá egy antik trákiai pénz újkori hamisítványa is.

A lelet legkorábbi pénzei Luxemburgi Zsigmond magyar királynak 1402-1404 között vert aranyforintjai, a legfiatalabbak, amelyek a kincs elrejtését is keltezik, I. Lipót 1679-ben Körmöcbányán vert dukátjai; vagyis a legöregebb és legfiatalabb pénzek kibocsátása között mintegy 277 év telt el. A lelet legértékesebb darabja I. Ferdinánd 1541-ben készült aranyérme, amely a maga nemében egyedülálló a világon.

                                                         


A kincs egészen 1940-ig a Szlovák Helytörténeti Múzeumban maradt, amikor átadták a prágai Központi Állami Kincstárnak. Még ebben az évben átszállították a prágai Nemzeti Múzeum Éremtárába részletes feldolgozásra, ez a munka 1942-ig tartott. A II. világháború során a német és magyar kormányzat legmagasabb köreiből érdeklődtek a kincs iránt, ezért azt gondosan becsomagolták és más tárgyakkal együtt biztonságos helyre rejtették. Mivel a háború utolsó napjaiban a múzeum épületét bombatalálat érte, az aranykincset ládában tartották egészen 1947-ig, amíg helyre nem állították az Éremtár irodáit.

A kincs először Prágában került bemutatásra 1953-ban, majd három évvel később megtalálási helyén, Kassán is kiállították, ahol három hét alatt összesen 58 ezer ember tekintette meg. 1969-ben Kassán elkészült egy különleges páncélterem, és egy évvel később a nagyközönség számára is megnyílt a "Kassai aranyéremkincs" című kiállítás.

A kincs a Magyar Nemzeti Múzeumban 2011. február 1. és március 20. között a legmodernebb igényeknek megfelelően kialakításra került páncélteremben tekinthető meg - amely jelenleg a Koronázási palást biztonságos őrzését és méltó bemutatását szolgálja.


2011 március 7.
http://www.solargold.hu/arany-light/293-eloszor-lathato-magyarorszagon-a-kassai-aranykincs.html
2012. február 22. szerda, 19:06